HTML

illemhely

Élhető kultúra fiataloknak, életszagú mankó kétségbeesetteknek.

Friss topikok

Divat Konferencia?

2011.09.19. 10:27 illemhely

A konferencia a Street Fashion Budapest keretein belül került megszervezésre a Kiscelli Múzeum templomában. Maga a helyszín talán bizarrnak hat így első hallásra, de meglepően jól működött, a hatalmas belmagassággal rendelkező aula valóban lenyűgöző volt, bár az előadók sokszor elvesztek benne. Sajnos a technika ördöge is hivatalos volt, meg is érkezett egy-egy kialudt égő vagy hangosítási hiba formájában.

A program láttán nagyon lelkesen indultam neki a nem éppen diákpénztárcára tervezett divat-kalandnak, főként Yvan Rodic előadása hozott lázba, de azt hiszem, nem csak engem, hiszen még az első szekció előadásain alig telt meg félig a terem, a FaceHunter előadásra már plusz székeket is be kellett hozni. Azt kell mondanom, hogy mindenkinek igaza volt, aki csak délután jött, a két London College of Fashion-ről érkezett előadó közül a másodikat alig lehetett ugyanis érteni, és számomra nem is mondott sok új dolgot.

Steiner Kristóf nem tudott eljönni, maga helyett küldött azonban egy rögtönzött amatőr videót, melyben egy tel-avivi divat bloggerrel beszélgetett nagyon rossz minőségben, finoman fogalmazva is nagyrészt érdektelen dolgokról. Simonovics Ildikó – a konferencia háziasszonya és ötletgazdája – előadásának pedig sajnos még értelmét sem láttam. Ez valószínűleg azért volt, mert az előadására szánt fél órából negyven percet a Street Fashion Budapest kialakulásáról beszélt, nem pedig az SFB 2010 arcairól vagy az előadása meghirdetett témájáról. Azt már csak halkan jegyezném meg, hogy az általa választott prezentációs programot sem tudta kezelni.

A második szekció első előadója, Yvan Rodic hatalmas fordulat volt, végre megkaptam azt, amiért fizettem. Természetesen a FaceHunter-ről, azaz a saját blogjáról beszélt, mégis sikerült lefednie a „How blogging is changing fashion?” témát. Ezen kívül jól és érthetően beszélt, érdekes dolgokat mondott arról, hogyan is működik ez a divatblog dolog, az egyetlen zavaró momentum az volt, mikor a háziasszony a hordozható mikrofont, az előadás közepén, kérdezés nélkül egy rögzített mikrofonra cserélte az előadó előtt. Szükség ugyan nem volt erre, annyit azonban elért, hogy szegény Yvan nem tudott hátra-hátra forogni, hogy saját prezentációját néha meglesse. Az előadás végén bejelentette, hogy senki ne menjen messzire, hiszen fotózni fog, a képeket pedig fel is rakja a street style blogjára. Én ezt egy csalásnak éreztem, hiszen a konferencián mindenféle stílus volt, csak budapesti street style nem. Annak azért örültem, hogy mindössze egyetlen LV táska szúrta ki a szemem.

A harmadik szekció már magyarul folyt, kiemelném Abodi Dóra előadását, mely nagyon szórakoztató és látványos is volt, örültem a videóknak, hiszen miről szól a divat, ha nem a látványról?! Csalódás volt azonban Maróy Krisztina, a Glamour főszerkesztőjének előadása. Azon egészen hamar túljutottam, hogy kisiskolásoknak szánt power point-os prezentációt állított össze nagybetűkkel, aláhúzásokkal stb., de azon, hogy ezt szó szerint olvasta fel, néha pedig ez sem sikerült, na, azt nem tudtam elfogadni! Maga a mondandó sem volt a kedvencem, főként annál a résznél szökött egekig a szemöldököm, ahol azt sugallta a közönségnek, hogy aki nem „elég online”, az még a végén a könyvtárban végzi. Bölcsészként, és tudva, hogy Maróy Krisztina is bölcsészként végzett, ez rosszul is esett, nem is tudtam hova tenni.

Mire a kerekasztal beszélgetések elkezdődtek, az egész napos ottlét miatt már annyira fáradt voltam, hogy valami nagyon izgalmasnak kellett volna jönnie, hogy maradásra bírjon. Nem jött.

Összességében azt kell mondanom, hogy ez a konferencia nem adott annyit, mint amennyit vártam tőle az előadások címei alapján. A hangulat azonban nagyon jó volt, a templom remek helyszínnek bizonyult még annak ellenére is, hogy a büfé kissé szegényes volt és gyorsan be is zárt. Talán jövőre jobban sikerül, nem mindenből rossz ám az a bizonyos harmadik rész!

Szólj hozzá!

Címkék: budapest kultúra konferencia divat

A bejegyzés trackback címe:

https://illemhely.blog.hu/api/trackback/id/tr923237882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása