A keskeny Walter utca macskakövei eső után napoztak a pár órára beordító napfényben. A legtöbbjük szines levelekbe burkolózva fénylett, akár egy koszos drágakő. Két oldalt házfalak tornyosultak, és összesen csak egy kapualj, egy öreg gesztenyefa és egy szobor volt az elfelejtett városrészben. A szobor két embert ábrázolt. Olyan régi volt és oly kopott, hogy nem lehetett kivenni sem, hogy férfiak vagy nők. Egymással szemben álltak mereven farkasszemet nézve.

-Figyelj rám-mondta az egyik . –Elegem van abból, hogy mindig, de mindig ugyanazzal téped az idegeimet.

-De....

-NEM! Hadd mondjam már végig! Soha nem hagyod, hogy végigmondjam.

-TE SEM hagyod! Mindig közbepofázol!

-MI? MIKOR? MOST ugatsz bele, hát nem hiszem el....

-Jó akkor tudod mit? Nem érdekel. Rám se nézz. Akkora paraszt tudsz lenni, hogy el sem hiszem.

-JÓ, én nem beszélek veled többet.

-JÓ!

-Jó.

A délelőtt hamar eltelt. Egy télre felhízott galamb kotorta szét a gesztenyefa leveleit. Bár a gesztenye nem az ínyére való, mégis mint a kutya mikor rókára megy, kotort néha egy-egy laza 'hurkot' kiböffentve a csőrén.

-Mikor értél utoljára hozzám?- rebegett a szobor a háta mögött a fával. Idejét sem tudom.

-Mégis beszélsz velem?-reflektált a másik galambbal a fején.

-Nézd. Tudniillik egész nap nézel, ami alapesetben jól esne, de tudom, MERT én figyelek, hogy ez csak egy üres tekintet. Átnézel rajtam.

- Átné.....soha nem voltál ennél szánalmasabb. 

-Tegnap is ezt mondtad.

Eleredt az eső.

-És?

-Akkor nem soha, mert már voltam.

-Hülye vagy? Miről beszélsz? Egyáltalán felfogod miket mondasz?

-Fel, bár lehet neked túl magas.

-Najó rám se nézz kérlek. Alszom.

-Sóhaj. 'Ez' mindenre a megoldásod. „AAAAlszommm”...

- .....-

Halkan esett az eső. A fán galabok bújkáltak az éhes macskák elől. A hold néha bekukkantott a felhők által letakart színtérre akár egy kíváncsi gyerek, aki a gyufásdobozba tette a poloskát és lesi, hogy él-e még.

-Alszol?

-Már nem.

- Nem bújsz közelebb?

-......Hideg a lábad.

-Na most ez is baj, minden baj.

-Nem baj, csak mondtam.

-De miért mondod? Mindig bajod van velem.

-Ne haragudj, de felkeltettél.

-Bocsánat. Csak én éppen itt ázom, és gondoltam odabújok.

-Gyere.

-Olyan hülye tudsz lenni.

-Hát persze, hogy az vagyok. Egész életemben egy hülye voltam és tudod, belémharapott az idő vasfoga.

-Ez meg miféle barom közhely?

-Nem közhely. Ez csak úgy szembejutott. Ez így igaz. Még ha közhely is, igaz.

-Mindig neked van igazad mi?

-Igen.

-Jesszusom.

A hétfő esővel jött, és azt mutatta amit elődei, az elmúlt hétfők. Majd kedd, szerda és a mese változatlan. A gesztenyék bevonzottak egy óvodás csoportot. A gyerekek körberakták a szobrot. Szabálytalan gesztenye karika, és száradt levélpapucs maradt utánuk. Aznap csend volt a Walter utcában.