némely fa tüzes táncot lejt ma
bíbor szoknyájukban az őszutó érik
és a bokrok kik irigyek a táncukra
tüskés águkkal halkan fölvérzik
csupa seb az erdő ide-oda vérző
avar alján sok nagyszemű róka
kik nézik e táncot sötétedő ráncok
a tér bele kékül az éjbe mióta
áldoz a nyárnak szájak a szájnak
levelek a karmok senki se érti
miért' az az erdő, hol egyszerű szellő
vitte a testet a partra le inni
miért' az a gyilkos és lehetek e cinkos
ha a hold vörösében le merem ezt írni.
